Mindenki ismeri a mondást, hogy a gyerekek kegyetlenek. Különösen más gyerekek külsejével kapcsolatban. Biztos sokatok küzdött már kiskamaszként a PCOS tüneteivel. Én is egy voltam közülük.

Kezdődött az egész azzal, hogy a lányoknál kialakult a „kinek jött már meg” verseny. Nyilván én voltam az utolsó, aki elért idáig, mégis már jó néhány hónappal előtte mondtam a többieknek, hogy görcsöl a hasam. Görcsölt is, csak már akkor is valószínűleg a cisztáktól. Édesanyám említette a gyerekorvosnak a problémát, aki szerint az egészet csak kitaláltam, mivel nem akartam lemaradni a többiektől.

De nem ez volt az, ami miatt igazából cikiztek. Az én „gúnynevem” ugyanis a Jeti volt. Amikor még kisgyerek voltam, mindenki dicsérte a szép és hosszú hajamat. Csak hát 12 éves koromra nem csak a hajam volt szép és hosszú. Hisztiztem, ha rövidnadrágot kellett vennem, mert nem akartam, hogy kigúnyoljanak a lábam miatt. 12 évesen leborotváltam a szemöldököm, mert szekáltak, hogy összenőtt. A bajuszkám Mario-ét is meghazudtolta, és a többiek nyilván az ujjaimon növögető néhány szőrszálat is észrevették. Utóbbi után kaptam a Jeti nevet. Édesanyám megelégelte ezt és elvitt kozmetikushoz. A bajuszom kiszőkítették a lábam (12 évesen!) legyantázták. És onnantól már azért csúfoltak mert nekem nem szőrös a lábam. Szóval a gyerekek tényleg kegyetlenek.

A PCOS és a tinikorom együttese azonban még mást is hozott. Folyamatosan zsíros volt a hajam, hiába mostam. Fekete elszíneződés jelent meg a nyakvonalamban és a hónaljamnál, amit nem tudtam lemosni. E mellett folyamatosan izzadtam. A többiek koszosnak hittek, az anyukám kiabált velem, hogy nem mosakszom rendesen és szégyent hozok rá. Majd megpróbálta ő is lemosni a foltokat. Neki sem ment. És a többiek továbbra is csúfoltak. Aztán jöttek a pattanások, majd az a szép vastag hajam elkezdett ritkulni… Folytassam még? És én még mindig csak kamasz voltam. Tesiből béna voltam mert mindig elszédültem mozgás közben (persze, mivel már akkor is IR-es voltam). Persze a megoldás az volt, hogy megaláztak. Puhány, lekvár, vagy inkább szerezzek felmentést, mert ez így nagyon gáz. A súlyom is ingadozott. A gyerekorvos ingatta a fejét, hogy nincs itt semmi baj. Egy idő után a nőgyógyászati időpontok is elérkeztek. Kaptam némi fogamzásgátlót, nyilván a legerősebb fajtából. További 5 évig senki nem tudta a megoldást a problémákra. A doktor urat az sem zavarta, ha fogamzásgátló szedése mellett sem volt 8 hónapig menstruációm. És én elhittem, hogy ez így normális. Pedig egyáltalán nem az.

Az ilyen történetek miatt fontos az, hogy a szülők ismerjék az Inzulinrezisztencia és a PCOS fogalmát. Bocsánat, először az orvosok ismerjék el, mint betegséget. Ugyanis ha időben felismernénk a tüneteket, akkor jó pár gyereket és kamaszlányt menthetnénk meg hasonló kálváriáktól, sírva töltött délutánoktól. Mert attól, hogy PCOS-es és IR-es vagy, még nem kell különcnek lenni. Nem kell elviselni a tüneteket. Ezzel az állapottal együtt kell élni, de minél hamarabb ráeszmélünk, hogy gyermekünk hasonló cipőben jár, annál több megaláztatástól és szenvedéstől kímélhetjük őt meg. Járjunk nyitott szemmel, segítsünk a környezetünkben élő nőknek és gyerekeknek, akiken a betegség jeleit véljük felfedezni, mert lehet, hogy évek tanácstalanságának vethetünk véget.

Ez az étrend 160 grammos diétához való. Nem vagyok dietetikus, a legjobb, ha mindenki beállíttatja magának a napi ch-t, ez csak egy kiindulás. :)

Reggeli(30g lassú szénhidrát):

3 szelet Roberto Pane Integrale kenyér (G-Roby, Tesco, Spar, Farm) + cukormentes felvágott+ cukormentes sajtkrém (ezeket az Aldiban szoktam venni) + paradicsom, újhagyma

Tízórai (10g gyors, 10g lassú):

3dl tejeskávé (ebből 2dl tej+1dl kávé) + 1 cerbona puffasztott rizs barna rizsből/ 3 korpovit

Ebéd (50g-30g lassú, 20g lehet gyors):

-Sült hús+ Basmati rizs zöldségekkel (30g-nyi ch) + 2dl almalé

-Teljes kiőrlésű tészta csirkemellcsíkokkal + tejszín + póréhagyma + gomba

-Rántott hús sütőben sütve, tk liszttel és zabpehellyel panírozva + sültkrumpli

Uzsonna(20g gyors):

-1db alma + 3dl tejeskávé

-Gyümölcssaláta

-Joghurt(activia pille) + zabpehely

- 0% cukor karamellital (Tesco, Farm)

Vacsora(30g lassú):

-Ua. mint reggeli

- chia puding tejszínben áztatva zabpehellyel

-bulgursaláta

Utóvacsora(10g lassú):

-3db korpovit

-1db ceres puffasztott barnarizs

Remélem segítség volt. :) Amikor engem diagnosztizáltak, az első dolog amit beütöttem a google-ba az a 160 gramm mintaétrend volt és nem sok mindent találtam. Azóta szerencsére már jó pár verzió kering az interneten, így van miből válogatni. :) Egyébként mindenkinek ajánlom a 160 gramm szakácskönyveket, azokból én rengeteget tanultam. 

Mielőtt elkezdtem volna a diétát, az orvos figyelmeztetett, hogy ne legyek türelmetlen. Nem baj az se, ha fél évig nem mozdul a súlyom. Majd fog. Igazság szerint a súlyomtól nem voltam kétségbe esve. 160 centihez voltam 75 kg, eddigre elfogadtam, hogy nekem ilyen az alkatom, nem tudtam sosem fogyni, megtanultam az alakomhoz úgy öltözködni, hogy ne is látszódjanak a plusz kilók. Gondoltam én. Nagyon szerettem a testem már akkor is, szóval úgy álltam hozzá, hogy ha fogyok, akkor remek, ha nem, akkor meg minden marad a régiben.

Hát abból a „lehet, hogy fél évig nem fogok semmit se fogyni”-ból az lett, hogy az első hónapban leszaladt 5 kiló. Puff! (Úgy, hogy karácsony is volt) Ez már csak azért is ért meglepetésszerűen, mert alapból nem hittem volna, hogy 5 kilónál többet kéne fogynom. Ehhez képest most tartok 19-nél. Szóval leolvadt az az 5 kiló és vizsgaidőszak után döbbenten meredtek rám a szaktársaim, mivel sokkal mosolygósabb, vidámabb lettem és duzzadtam a frissen szerzett önbizalomtól.

Aztán lelassult a fogyás folyamata. A szervezetem az első sokk feldolgozása után beállt a nagykönyv szerinti heti fél kg fogyásra. Ez tartott kb 3 hónapig. Ez után mentem ismét cukorterhelésre, ahol az inzulinértékeim már a felére visszamentek a decemberinek, így közepesre mérséklődött az IR-em. (Juhú! J ) A maradék 7-8 kg pedig még ennél is lassabban jött le, mivel volt egy kb 2 hónapig tartó stagnálási időszak, ami teljesen normális. És úgy érzem, most vagyok a fogyásom végén.

 56 kg a jelenlegi állapot. Ijesztő belegondolni, hogy milyen veszélyes dolog ez a túlsúly. Ugyanis, ha az ember arányosan hízik, akkor nem látszik, nem tudatosul az, hogy neked mindenképpen fogyni kéne. Az emberi tudatban a 20 kiló fogyás maximum a TV-ben él. De hogy nekem egy húszast? Ugyan már… De, mégis kellett. Ugyanakkor hasonlóan veszélyes vékonynak lenni, abból a szempontból, hogy nehéz leállni. Elégedetten szemléltem, ahogy egyre vékonyabb és vékonyabb leszek, majd azt, hogy a 80 C 70 A-ra visszament (a legnagyobb fájdalmam), aztán már nem voltam elégedett. Többet akartam. Még karcsúbb lenni. Vékonyabb combot, feszesebb popsit, stb…

Aztán adtam magamnak egy képzeletbeli pofont. Mások a fél tüdejüket odaadnák, ha olyan könnyen ment volna nekik, mint nekem. Jöttek a visszajelzések, hogy kezdek ijesztően kinézni. A bőröm megereszkedett, a szemem alatt megjelentek a fekete karikák. És ez volt az a pont, ahol úgy döntöttem, álljunk szépen meg. Pont mire ezt eldöntöttem jött a mérlegelésem a dietetikusnál. Nem az volt, akihez szoktam járni, de gondoltam teljesen mindegy. Aztán ráálltam a testösszetétel mérőre és jött a nagy csalódás. A gép szerint még 7 kg-t kellene fogynom. Kérdeztem én: miből? Mert én már nem akarok. Csinálj belőle izmot. Meg hát azért van miből. Szerintem meg nincs. Térfogatra akkor sem ugyanaz. Puffogva hagytam el a rendelőt és teljesen elkeseredve hívtam fel a vőlegényemet, aki egyszerűen közölte, hogy ő nem engedi, hogy még 7 kilót lefogyjak. Mérges voltam magamra. Mérges voltam, hogy nem akartam fogyni. Közben megjött az újabb terhelés eredménye, rosszabb, mint a márciusi. Még több gyógyszer. Elkezdtem vádolni magam, hogy biztos azért, mert még mindig ott van az a hét kiló.

Szerencsére a világ legkedvesebb endokrinológusa kirugdosott a melankóliámból. Azért vannak most rossz inzulinjaim, mert sokkolta a szervezetemet a fogyás, higgyem el, szép lesz majd az is. A női hormonjaim gyönyörűek, az androgénjeim a tökéletes tartományban vannak. Megnyugodtam. Tudjátok, ennyi múlik a szakember hozzáállásán. Talán azért volt más a doktornő hozzáállása, mert maga is PCOS-es és IR-es. Talán csak sok utat látott már és tudja, hogy nem könnyű sem testnek sem léleknek. Mondta, hogy nem kell, hogy fogyjak, ha nem akarok. És én nem akartam.

Szóval érezzétek a határt. Ismerjétek magatokat. Merjetek kérdezni az orvosoktól, a dietetikustól. Csodás hetet kívánok mindannyiótoknak! Nemsokára újra jelentkezem.

Szia, Te aki ezt olvasod! :) 

Először is örülök, hogy itt vagy, s hogy valamely véletlen az oldalamra hozott. Ez a blog mindennel foglalkozik, ami az IR-emmel kapcsolatos. Receptek, egyéni kálváriák és sikerélmények, kiakadások és nagy örülések, meg néha csak az, amit úgy kikívánkozik, mert na... Kezdjük is el talán, az én kis történetemmel. :)

Szerencsére az én sztorim még a rövidebbek közül való, mivel viszonylag korán, 21 évesen diagnosztizálták nálam az IR-t. Volt mindenféle tünetem, a magas vérnyomáson kívül, inkább nem részletezem, ha idetévedtél, s te is IR-es és PCOS-es vagy, nagyrészt ugyanazoktól szenvedsz. Lényegében egy dühkitörésekkel ellátott, pattis, ducisodó, alhasi görcsökkel küzdő egyetemistává lettem. Orvostól orvosig jártam 16 éves korom óta, nyilván minden oké volt, aztán kiderült, hogy bocsi mégse, minden bajod van. Lécci diétázzál meg mozogjál aztán majd jó lesz, egyébként IR-es vagy és PCOS-es. De hidd el ez nem a világ vége, ma már szinten tartható. Életmódváltás kell és hidd el pikk-pakk rendbe jössz. Mondá a doki. Én meg csak ültem és omlott össze bennem a világ, mivel eddigre már ismertem néhány ijesztő dolgot erről a két mozaikszóról és a kellemes, a könnyű és átmeneti fogalmakkal még köszönőviszonyban sem voltak. Az orvos látja, hogy a vérnyomásom elhagyta a rendelőt, fogja a kezem, nyugtatgat. Nem hittem neki, de mosolyogva kifizettem amit ki kellett, majd zokogva sétáltam 2 órát a fővárosi utcákon. Átkoztam az életet meg úgy magamat, meg mindenki mást akinek nem kell diétázni egy életen át. Szénhidrátot számolni, én? Amikor mindig is lenéztem ezeket a nőket akik bogarásszák a kalóriatáblázatot, meg nem esznek karamellát mert az hizlal. Nem akartam megbarátkozni a gondolattal, hogy én is olyan nő kell, hogy legyek. Kisétáltam magam, visszaszenvedtem a kollégiumomba és leültem a gép elé. Már várt a dokitól az e-mail, volt benne vagy 10 csatolmány. Ilyen táblázat, olyan étrend, 160 gramm szénhidrát, elosztás, lassú, gyors, reggel nyolcig reggeli. MICSODA? Én basszus fel nem kelek. Meg akar ez ölni?

Aztán szépen lassan lenyugodtam, higgadtan is átböngésztem az egész hóbelebancot. Olvasgattam egy kicsit, megtaláltam Iza 160 grammos blogját, a PCOS alapítvány facebook csoportját és mindjárt láttam, hogy nem vagyok én egyedül, nincs armageddon, csak egy egész kicsit. Na ebből tudtam táplálkozni. Megannyi sikertörténetet és tippet olvasva megszületett bennem az elhatározás, hogy ha beledöglök is meg fogom ezt csinálni. Adtam magamnak egy napot, felzabáltam a fél mekit, a kínai gyorséttermeket, tortácskákat, pogácsát fagyit meg még nem tom mit, de mindent amit nem lehetett onnentól. Majd azzal a lendülettel el is dobtam őket. Új életet kezdtem. Az első két hét tényleg szenvedés volt, nem fogok hazudni. Sóvárogtam a 6 cukorral ivott tejeskávém után, meg egyáltalán a reggel 7-kori kávém után, mert a fél 10 veszett messze volt, az előadás meg hosszú és fájdalmas. :) Aztán egyik reggel úgy keltem fel, hogy már nem hiányzott. Jobb lett a közérzetem, mintha kicseréltek volna. Már akkor mondtam, hogy soha többet nem fogok úgy étkezni, mint az előtt, mert ha így is érezhetem magam, akkor miért akarnék ismét fásult és ingerlékeny lenni.

Ennek most már több, mint 10 hónapja. Majdnem 20 kg-val vagyok kevesebb (19-el, de a majdnem 20 jobban hangzik),eltűntek a pattiim és nem hajigálok virtuális vázákat bárkire aki hozzám szól. Imádok Ir-kompatibilis ételeket, sütiket készíteni, a konyhában kísérletezni. S mivel állandóan fotózom az elkészült csodákat, akkor már miért ne oszthatnám meg másokkal azt, amit én ezek alatt a hónapok alatt megtanultam? Én is úgy indultam el, hogy láttam mások sikerét. Szeretnék most ebben Neked segíteni. Légy jó, és kitartást, minden nappal könnyebb lesz! 

Üdv,

Mirtyll