Szia, Te aki ezt olvasod! :) 

Először is örülök, hogy itt vagy, s hogy valamely véletlen az oldalamra hozott. Ez a blog mindennel foglalkozik, ami az IR-emmel kapcsolatos. Receptek, egyéni kálváriák és sikerélmények, kiakadások és nagy örülések, meg néha csak az, amit úgy kikívánkozik, mert na... Kezdjük is el talán, az én kis történetemmel. :)

Szerencsére az én sztorim még a rövidebbek közül való, mivel viszonylag korán, 21 évesen diagnosztizálták nálam az IR-t. Volt mindenféle tünetem, a magas vérnyomáson kívül, inkább nem részletezem, ha idetévedtél, s te is IR-es és PCOS-es vagy, nagyrészt ugyanazoktól szenvedsz. Lényegében egy dühkitörésekkel ellátott, pattis, ducisodó, alhasi görcsökkel küzdő egyetemistává lettem. Orvostól orvosig jártam 16 éves korom óta, nyilván minden oké volt, aztán kiderült, hogy bocsi mégse, minden bajod van. Lécci diétázzál meg mozogjál aztán majd jó lesz, egyébként IR-es vagy és PCOS-es. De hidd el ez nem a világ vége, ma már szinten tartható. Életmódváltás kell és hidd el pikk-pakk rendbe jössz. Mondá a doki. Én meg csak ültem és omlott össze bennem a világ, mivel eddigre már ismertem néhány ijesztő dolgot erről a két mozaikszóról és a kellemes, a könnyű és átmeneti fogalmakkal még köszönőviszonyban sem voltak. Az orvos látja, hogy a vérnyomásom elhagyta a rendelőt, fogja a kezem, nyugtatgat. Nem hittem neki, de mosolyogva kifizettem amit ki kellett, majd zokogva sétáltam 2 órát a fővárosi utcákon. Átkoztam az életet meg úgy magamat, meg mindenki mást akinek nem kell diétázni egy életen át. Szénhidrátot számolni, én? Amikor mindig is lenéztem ezeket a nőket akik bogarásszák a kalóriatáblázatot, meg nem esznek karamellát mert az hizlal. Nem akartam megbarátkozni a gondolattal, hogy én is olyan nő kell, hogy legyek. Kisétáltam magam, visszaszenvedtem a kollégiumomba és leültem a gép elé. Már várt a dokitól az e-mail, volt benne vagy 10 csatolmány. Ilyen táblázat, olyan étrend, 160 gramm szénhidrát, elosztás, lassú, gyors, reggel nyolcig reggeli. MICSODA? Én basszus fel nem kelek. Meg akar ez ölni?

Aztán szépen lassan lenyugodtam, higgadtan is átböngésztem az egész hóbelebancot. Olvasgattam egy kicsit, megtaláltam Iza 160 grammos blogját, a PCOS alapítvány facebook csoportját és mindjárt láttam, hogy nem vagyok én egyedül, nincs armageddon, csak egy egész kicsit. Na ebből tudtam táplálkozni. Megannyi sikertörténetet és tippet olvasva megszületett bennem az elhatározás, hogy ha beledöglök is meg fogom ezt csinálni. Adtam magamnak egy napot, felzabáltam a fél mekit, a kínai gyorséttermeket, tortácskákat, pogácsát fagyit meg még nem tom mit, de mindent amit nem lehetett onnentól. Majd azzal a lendülettel el is dobtam őket. Új életet kezdtem. Az első két hét tényleg szenvedés volt, nem fogok hazudni. Sóvárogtam a 6 cukorral ivott tejeskávém után, meg egyáltalán a reggel 7-kori kávém után, mert a fél 10 veszett messze volt, az előadás meg hosszú és fájdalmas. :) Aztán egyik reggel úgy keltem fel, hogy már nem hiányzott. Jobb lett a közérzetem, mintha kicseréltek volna. Már akkor mondtam, hogy soha többet nem fogok úgy étkezni, mint az előtt, mert ha így is érezhetem magam, akkor miért akarnék ismét fásult és ingerlékeny lenni.

Ennek most már több, mint 10 hónapja. Majdnem 20 kg-val vagyok kevesebb (19-el, de a majdnem 20 jobban hangzik),eltűntek a pattiim és nem hajigálok virtuális vázákat bárkire aki hozzám szól. Imádok Ir-kompatibilis ételeket, sütiket készíteni, a konyhában kísérletezni. S mivel állandóan fotózom az elkészült csodákat, akkor már miért ne oszthatnám meg másokkal azt, amit én ezek alatt a hónapok alatt megtanultam? Én is úgy indultam el, hogy láttam mások sikerét. Szeretnék most ebben Neked segíteni. Légy jó, és kitartást, minden nappal könnyebb lesz! 

Üdv,

Mirtyll